![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Műszaki
Tanulmánytár
Filiálék
|
'60 watt
1968 a technika tükrében. Ezt kínálja a "Százarcú happening" programsorozat részeként megvalósuló "60 watt" című tárlat, ami november 12-én nyílik az Elektrotechnikai Múzeumban. A sajátos válogatás a kor tárgykultúráján keresztül ad betekintést az akkori mindennapokba. A kiállítás három tematikus egységben beszéli el, hogy a hatvanas évek tárgykultúrája, technikai vívmányai miképp alakították a munkában és az otthon töltött hétköznapokat, hogyan változtatták meg az életnívót illetve a fogyasztási szokásokat. A vizsgálódás két helyszíne Magyarország és az egykori Csehszlovákia.
Többek között e kérdésekre is választ kap a látogató, aki természetesen találkozhat a hatvanas évek jellegzetes márkáival is: például a pont 1968-ban magyarországi forgalomba kerülő Coca-Colával, illetve a cseh és szlovák változatával, a Kofolával is. Utóbbit vállalkozó kedvű vendégeink meg is kóstolhatják a megnyitón.
Összehasonlításra kerülnek a magyar és csehszlovák ipar híres termékei és megjelennek a szórakoztató elektronika vívmányai, például a Mambó és Terta magnók, valamint a Pacsirta rádió. Mindezt korabeli reklámkampányok, termékkatalógusok, karikatúrák egészítik ki és teszik igazán elevenné. A munka, szórakozás és pihenés témái köré csoportosuló tárgyak képet adnak egy korról, egy egész generáció tudatát és életszemlélet meghatározó jelentős évről: 1968-ról. A kiállítást rendezte B. Varga Judit és Fekete Zsolt. Helyszín: Sajtókapcsolat: Országos Műszaki Mzeum Fotók a kiállításról:
A Műszaki Múzeum Tanulmánytárának kínálata általános és középiskolai csoportoknak
Pincétől a padlásig - Időpont: 2008. november 15. (szombat)10.00-től két óránként
Mivel foglalkozik a műszaki restaurátor? Miben speciális ez a munka? Hogyan lesz a lerobbant porszívóból újra működő csillogó gépezet? Mindezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, akik részt vesznek -- programunkon. Ziegler Gábor restaurátor előadással, megszépülő tárgyakkal, műhelybejárással várja a látogatókat. Mi több, az érdeklődők játékos restaurálási feladatokat is kipróbálhatnak.
Pincétől a padlásig - Múzeumi pletykák Történetek egy hóbortos múzeumőrtől, akit csak a műtárgyak körüli pletykák érdekelnek, a tárgyak "hivatalos" történetei bizony az ő tálalásában a háttérbe szorulnak. A gyűjteményeket ezúttal nem a teljesség igényével járjuk körbe, hanem csak azokról mesélünk, amikhez kalandos történetek fűződnek.Találj ki te is hihetetlen történeteket egy-egy műtárgyhoz! Bújj bele valamelyik tárgy bőrébe és meséld el a történetét a saját szempontjából nézve!
Játszani is engedd. - Gépjáték - a számítógépes játékok története Időpont: 2008. november 5. (szerda) 10.00-től két óránként A bemutatóval egybekötött előadásban Képes Gábor, a Számítástechnikai gyűjtemény kurátora, kalauzolja végig a hallgatóságot a számítógépes játékok közel 40 éves történetén, bemutatva a legjellegzetesebb régi játékokat. Megtudhatjuk, hogy néhány évtizede milyen egyszerű dolgok tudták lebilincselni a gyerekek figyelmét és azt is hogy melyek voltak a legnépszerűbbek. Természetesen a játékok ki is próbálhatók: a legendás Commodore 64, a ZX Spectrum és az Atari játékai tesztelhetőek. Az előadás után a gyűjtemény kurátora szakmai tárlatvezetést tart a Számítástechnikai gyűjteményben, ahol igazi ritkaságokkal, 50 éves gépekkel találkozhatnak a látogatók. Múzeumi tanösvény Időpont: november 11. (kedd) 10.00-től Kupoló-túra, Műszaki csodák, Dinamóház,- múzeumi túra az Öntödei, Műszaki és Elektortechnikai Múzeumokban
- Az Öntödei Múzeumban Kupoló-túrán vehet részt Közép-Európa egyetlen műemlékként megőrzött öntödéjében
A Műszaki Múzeumban belülről is megnézhet egy 1956-ból valamint a 80-as évekből származó tévés közvetítő kocsit és bemutatjuk a Mobileumot.
OMM Öntödei Múzeuma Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytára OMM Elektrotechnikai Múzeuma
Álruhában - (Kis)Mérnök képző Időpont: 2008. november 13. (csütörtök) mindkét nap10.00-től két óránként Az idén júniusban megnyílt interaktív gépcsarnokban, a Mobileumban a mérnöki munka alapjaival ismerkedhetnek a látogatók. A gyűjtemény kurátora, dr. Szunyogh Gábor mérnökköpenyt öltve a gyakorlatban magyarázza el a gépek működését, együtt tanulják meg a műszaki rajz alapjait, méréseket végeznek, akár egy igazi gépcsarnokban. A program a múzeum műhelyében tett rövid látogatással egészül ki, hogy a látogatók képet kaphassanak arról, hogy miért is van szükség műhelyre a múzeumban.
Cím: Jegyár: felnőtt 600 Ft, A programok megtartására más előre egyeztetett időpontban is lehetőség nyílik. A meghirdetett foglalkozásokat általános és közép-iskolás csoportoknak differenciáltan dolgoztuk ki, így minden korosztály tudásszintjének megfelelő, élménygazdag múzeumlátogatást biztosítunk. Szeretettel várjuk programjainkon!
A Műszaki Múzeum Tanulmánytárának hétvégi kínálata
Művészetek találkozása Időpont: 2008. október 4. (szombat) 14.00-től
A kávézás történetétől eljutunk a kávéfőzők különböző fejlődési korszakaiig. dr. Saly Noémi és dr. Vámos Éva közreműködésével megidézzük különböző korok kávéházi hangulatát, melyhez a múzeum kávéfőző kollekciójának jeles darabjait is bemutatjuk. Művészetek találkozása Pixelparádé Időpont: november 8. (szombat) 14.00-től A számítógépes grafika ma már különálló művészeti ág, de az élet egyéb területeit is áthatja, nyomdai és orvosi alkalmazásoktól kezdve, a mérnöki tervezés segítésén át egészen a számítógépes játékig. Az egyre fejlettebb technikához elhivatott, szakmaszerető konstruktőrök kellettek. Ez alkalommal személyesen találkozhat velük a Műszaki Múzeumban! Múzeumunk sok, grafikával kapcsolatos tárgyat őriz, a képek bevitelére, kijelzésére, feldolgozására, nyomtatására alkalmas, különleges eszközöket. A fejlesztések kalandos történeteit maguk a konstruktőrök mesélik el. Az előadások mellett szakmai tárlatvezetés várja a látogatókat a múzeum számítástechnikai gyűjteményében, a gyerekeket pedig videojátékok és más, stílszerű és vidám programok várják!
Jegyár: felnőtt 600 Ft Cím: Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytára Telefon: 204-40-92, 204-40-95 Szeretettel várjuk programjainkon! Kulturális Örökség Napjai 2008. szeptember 20-21 Fedezze fel a Műszaki Múzeum Tanulmánytárának technikai csodáit! Idén is ingyenesen fogadjuk látogatóinkat a Kulturális Örökség Napjain, szeptember 20-án és 21-én. Ezeken a napokon muzeológus kollégáink kalauzolják Önöket gyűjteményünkben. Ha ellátogat hozzánk, még sokkal többet megtudhat a nálunk kiállított híres találmányokról vagy a már nem használatos hétköznapi tárgyakról. Bemutatkozik a Mobileum, a Műszaki Múzeum interaktív gépgyűjteménye
10.15: Keltsük életre a kétszáz éve szunnyadó gépeket! -vetítéssel egybekötött előadás a gőzgépek, ősmotorok és turbinák fejlődéséről (dr. Szunyogh Gábor muzeológus előadása) 11.15-12.15: Gőzöm sincs! - interaktív tárlatvezetés a Mobileumban, az erőgépek újonnan nyílt interaktív kiállítóterében és kerti séta a kültéri műtárgyak között (dr. Szunyogh Gábor muzeológus szakvezetése)
13.45-14.30: A technika vívmányai a reneszánsz korában - bemutatkoznak a múzeum reneszánsz kori tárgyai - tárlatvezetés (Józsa Henrik tárlatvezetése)
10.15: Hogyan tudjuk munkára fogni a meleget? - vetítetéssel egybekötött előadás a gőzgépek történetéről (dr. Szunyogh Gábor muzeológus előadása)
13.00-13.45: Írógép-történelem - tárlatvezetés az Irodagép történeti gyűjteményben (Fekete Zsolt muzeológus szakvezetése)
14.30-15.15: Süssünk ki valamit! - bemutatkozik a Háztartástörténeti gyűjtemény (dr. Vámos Éva muzeológus szakvezetése)
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA az ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUMBAN 2008. június 21. 14.00-24.00 SZTÁRVENDÉGEKKEL NYÍLIK A MOBILEUM
14.00-től Kódexmásoló műhely - iniciálé festés, pecsét készítés a reneszánsz jegyében 14.30-tól, 15.30-tól és 17.00-től A vákuum ereje - bemutató kísérlet a Magdeburgi féltekével 15.00-15.30 Űrhódítók délutánja - előadás a számítógépes játékok történetéről, kipróbálható játékok
16.00-17.00 MAKÁM KONCERT GYEREKEKNEK 16.00-17.30 Bölcs mesterek, okos szerkezetek - Filmklub, válogatás a Múzeum technikatörténeti archívumából ESTI PROGRAM
19.30-20.00 Mozgásban a Mobileum - demonstrációval egybekötött tárlatvezetés az interaktív gépcsarnokban 20.00-20.30 Gépalkotók százada - előadás híres magyar gépészmérnökökről és találmányaikról 19.30-20.00 Retro-konyha - modern háziasszony a múltban 20.00-20.30 Otthoni kényelem - tárlatvezetés a Háztartástörténeti gyűjteményben 20.00-20.30 Menő üzletember, avagy egy "businessman" kellékei
20.30-22.00 DUMASZÍNHÁZ - Stand-up comedy Hajdú Balázs, Szöllőssy-Csák Gergely és Benk Dénes fellépésével 20.30-21.30 Feltalálók és találmányok - Filmklub, válogatás a Múzeum technikatörténeti archívumából 21.00-24.00-ig Szent Iván éji égbolt - távcsöves csillagászati megfigyelés a Magyar Csillagászati Egyesület közreműködésével 21.30-22.00 A napórától a csillagászati távcsőig - tárlatvezetés a csillagászati gyűjteményben
22.00-22.30 Mozgásban a Mobileum - demonstrációval egybekötött tárlatvezetés az interaktív gépcsarnokban 22.30-23.00 50 éves a magyar számítástechnika - Tárlatvezetés a számítástechnikai gyűjteményben 23.00-23.30 Írógéptörténet - Tárlatvezetés az irodagép-történeti gyűjteményben Múzeumok Éjszakája jegyár:
Jegyek elővételben is kaphatók az Országos Műszaki Múzeumban. SCI-FI DÉLUTÁN A MŰSZAKI MÚZEUMBAN!
Az Ünnepi Könyvhéten a tudományos-fantasztikus irodalomra fókuszál a Műszaki Múzeum. A mérnöki kultúra, a technikai civilizáció gyűjtőhelyéhez stílszerűen illeszkedő téma vendégei a Sci-fi különböző területeiről érkeznek. A beszélgetés június 7-én 14.30-kor kezdődik Nemere István íróval, S. Sárdi Margittal, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnökével, valamint Németh Attilával, a Galaktika Magazin irodalmi szerkesztőjével.
13.00-tól - Tudományos - fantasztikus kvíz - a helyesen válaszoló szerencsés nyertesek ajándékot kapnak. 14.00-től
- Nemere István dedikálja legújabb könyvét, az "Elveszettek" című kötetet - könyvvásár
14.30-tól - "Ihletadó tárgyak" címmel beszélgetés az irodalom és a műszaki tudományrejtélyes kapcsolatáról Nemere Istvánnal, S. Sárdi Margittal és Németh Attilával.
Június 7-én múzeumunk 10-től 17 óráig tart nyítva. GYERMEKNAPI MULATSÁGOK május 24-én 10.00-től 16.00-ig családi nap az Országos Műszaki Múzeumban Tudja, hogy mikor készült az első napóra? Mit jelentenek a rajta található különleges jelek? a kezdetektől hogyan fejlődött tovább a praktikus találmány? Aki május 24-én ellátogat hozzánk, az nem csak ezekre a kérdésekre kap választ, hanem a napórakészítés különleges tudományára is megtanítjuk. Velünk lesz az első magyar műállat a "Katica" konstruktőre, Dr. Muszka Dániel, aki a gyakorlatban is megmutatja mire képes a játékos modell. A gyerekeket ingyenes ugrálóvár, játszóház, kreatív műhely és látványos kísérletek várják. Program:
- 12.00-től Napórakészítés - a látogatók megtudhatják, hogy milyen egyszerű eszközökre van szükség a napóra készítéséhez, bevezetést nyerhetnek a tájolás titkaiba, és kiderül, hogy mi az indiai kör. (Helyszín: kert)
- 13.00-tól Katicabogár és egyéb
A legkisebbekre is gondolunk: ők marcipánrózsát készíthetnek az alkotóműhelyben, építőjátékozhatnak a játszóházban, részt vehetnek a szabadtéri gyermekjátékokban, rácsodálkozhatnak a vákuum vagy a Katica működésére, de élvezhetik az ugrálóvár örömeit is.
Május 17-én és 18-án a Múzeumkertben egész nap színes programokkal várjuk az érdeklődőket az Országos Műszaki Múzeum sátraiban. (A bejárattól jobbra, a C szektorban talál meg bennünket.) Nyitás: reggel 9 órakor. A Múzeumok Majálisa ideje alatt az OMM zárva tart. Programjaink: OMM Alumíniumipari Múzeuma
OMM Elektrotechnikai Múzeuma
OMM Kohászati Múzeuma
OMM Öntödei Múzeuma - "Öntőmesterré fogadjuk", ismeretterjesztő totó kitöltés és fotózkodás
OMM Vegyészeti Múzeuma
2008.május 3 Villanyszombat "A Pong diadalútja" és "Fény az éjszakában" Családi nap az Országos Műszaki Múzeumban Mi a Pong? Milyen számítógépes játékokkal játszottak 20 évvel ezelőtt? Hogyan készült az első villanykörte? Az Országos Műszaki Múzeum május 3-i Családi napján ezekre is fény derül. Bemutatókkal egybekötött előadások, kipróbálható számítógépes játékok, alkotóműhely és játszóház várja az érdeklődőket. Egy program, ami az egész családot leköti. 10.15-től A Pong diadalútja.
Az előadásban Képes Gábor kalauzolja végig a hallgatóságot a számítógépes játékok közel 40 éves történetén, bemutatva a legjellegzetesebb régi játékokat. Megtudhatjuk, hogy néhány évtizede milyen egyszerű dolgok tudták lebilincselni a gyerekek figyelmét és azt is hogy melyek voltak a legnépszerűbbek. Természetesen a játékok ki is próbálhatók!
10.45-től Fény az éjszakában. Az elektromos világítás fejlődése - Tóth Endrével
Hogy minderről teljesebb képet adjunk az előadók tárlatvezetéseket tartanak a Számítástechnikai és az Elektrotechnikai gyűjteményben. A játszóházban a 80-as évek TV-játékairól szerezhetnek személyes tapasztalatot az érdeklődők. A legendás Commodore 64, a ZX Spectrum és az Atari játékai tesztelhetőek. Az alkotóműhelyben villanykörtét dekorálunk üvegfestéssel, a kicsiket pedig zenés játszóház várja. 2007.november 21-23. ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-TECHNIKA ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL "A természettudományok, a technika és az orvoslás tárgyi és épített emlékei" témában országos ankét 2007.nov.21-23-án.
Részletes információt itt olvashat.
X. ORSZÁGOS MŰSZAKI MUZEOLÓGUS TALÁLKOZÓ Az Országos Műszaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum rendezésében Tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk minden műszaki- és technikatörténeti muzeális intézményben dolgozó Kedves Kollégát, a szakterületünk iránt érdeklődőket, újságírókat, magángyűjtőket a X. találkozóra. Házigazdánk ez alkalommal az Országos Műszaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum. Tisztelettel kérünk minden kedves érdeklődőt, hogy a jelentkezési lapot pontosan kitöltve küldje el (egy lapon csak egy fő jelentkezhet) csakis a Közlekedési Múzeum címére, postán (1146 Budapest, Városligeti Krt. 11.) vagy faxon: 06 1 363 7822 illetve a kajanimo@kozmuz.hu e-mailre. A jelentkezési lap letölthető mind a két múzeum honlapjáról: www.omm.hu és www.km.iif.hu. A program alakulása is nyomon követhető a honlapokon. Bármilyen probléma, kérdés esetén érdeklődni lehet: dr. Kaján Imre, főigazgató-helyettes (Közlekedési Múzeum): telefon: 06 1 273 3840, mobil:06 70 702 4025, e-mail: kajanimo@kozmuz.hu és dr. habil. Vámos Éva főtanácsos (Országos Műszaki Múzeum):06 1 204 4095, mobil:06 20 541 26 74, e-mail: evamos @ ommuzeum.ehc.hu Jelentkezésére számítunk, a viszontlátásig üdvözlettel Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet - Közlekedési Múzeum főigazgató.
2007.november 3. Helytörténeti kalandozások a technikatörténet mezsgyéjén
Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2007. november 3-án 10.15-től kezdődő rendezvényünkre! A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megrendezett helytörténeti kalandozásaink során kamara-kiállítást nyitunk a XI. kerület ipartörténeti emlékeiből. A kiállításban és a programon bemutatkoznak vendégeink: az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum, az Etele XI. kerületi Helytörténeti Kiállítóhely, valamint a Kelenföldi Erőmű. Koradélutáni programunkra gyermekeket is várunk, hiszen öntészeti bemutatót és foglalkozást is tartunk. A "Helytörténeti kalandozások a technikatörténet mezsgyéjén" című kamara-kiállítás 2007. november 3-tól 2008. január 31-ig nyitvatartási időben látogatható. A részletes programot itt találja!
2007.október 20. Szeretettel várjuk 2007. október 20-án, szombaton az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytárába! Intézményünk a Kodály Zoltán emlékév kapcsán egészen különleges tematikájú rendezvényt szervez a magyar zenetörténet egyik vitathatatlan óriásának tiszteletére. Önálló gyűjteménycsoportként őrzünk zenélő szerkezeteket, melyek kapcsolatot teremtenek a zeneszerzővel, aki a technika eszközeivel gyűjtötte gazdag népzenei anyagát. Vendégeink nemcsak a Múzeum tárgyaival, illetve Kodály Zoltán és a technika kapcsolatával ismerkedhetnek meg, hanem az eredeti gyűjtésekből és azokat felhasználó Kodály művekből is ízelítőt kapnak.
Tisztaság mindenek felett ! Szeretettel várjuk Önöket 2007. október 6-án, szombaton 10 és 15 óra között! Az Országos Műszaki Múzeum a Múzeumok Őszi Fesztiválján a "Tisztaság mindenek felett! A mosás, tisztálkodás, takarítás" című egynapos rendezvénnyel mutatkozik be. Ezen a programon a régi idők háztartási eszközei és módszerei állnak az érdeklődés középpontjában. Az előadók segítségével látogatóink megismerkedhetnek a háztartástechnika történetének számos kiemelkedő példájával. Ízelítőt nyerhetnek abból, hogy a háztartási gáz és az elektromosság hogyan befolyásolta eszközeinket, háztartásunkat. A részletes programot ide kattintva nézheti meg.
2007.szeptember 1-2. Szeretettel várunk Mindenkit a kerület nagyszabású őszi családi napján is! A Tóparti Újbuda Party mindkét napján (2007. szeptember 1-2.) 12 és 18 óra között a Feneketlen-tó partján gőzgépet lehet megtekinteni, sőt kipróbálni sátrunkban. Információs anyagokat, ajándéktárgyakat vásárolhatnak, és minden vállalkozó szelleműt hívunk drótfa vagy ékszer készítésére 2007.augusztus 25. A Magyar Fotográfia Napját ünnepeljük az OMM Tanulmánytárában A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége és az Országos Műszaki Múzeum közös rendezvénnyel ünnepli meg a Magyar Fotográfia Napját 2007 augusztus 25-én. A 10 órakor kezdődő rendezvényen átadásra kerül 'Az év fotográfusa' és 'Az év fotóművészeti alkotócsoportja' díj. A jeles napról előadásokkal, valamint kamara-kiállítással emlékezünk meg. A Petzval korának fotótechnikája címmel nyíló kiállítás az év végéig látogatható. Kérjük, tekintse meg részletes programunkat ide kattintva, illetve látogasson el a MAFOSZ honlapjára, ahol tájékozódhat az országos rendezvényekről! www.mafosz.hu Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
2007.augusztus 8-10. OMM a Szigeten is A Sziget Fesztivál első három napján, augusztus 8 és 10-e között a Szigetlakóknak szeretnénk bemutatni Múzeumunkat. Minden kedves érdeklődőt a Nagyszínpad mögött várunk a CivilSzigeten a Közlekedési Múzeummal közös sátorban.
A vállalkozó szelleműek batikolhatnak kendőket, sálakat, de akár a saját pólójukat is. Különböző speciális fogók segítségével saját maguknak készíthetnek gyöngyfát. Természetesen lesz mód a drót mellett a szellemi tudást is megmozgatni, különböző témakörű és nehézségű totókat kitöltve.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2007.július 31. Július utolsó napján délelőtt 10 órától könnyed, színes ismeretterjesztő előadással; érdekes mérési módszerekkel; szórakoztató kézműves foglalkozásokkal és önfeledt játékkal várunk mindenkit. Rendezvényünket a mostanában sokat és sokféleképpen tárgyalt időjárás köré úgy próbáltuk rendezni, hogy kicsik és nagyok egyaránt találjanak kedvükre való foglalkozást a Múzeum kertjében vagy termeiben. A személyes találkozás reményében üdvözlik:
az Országos Muszaki Múzeum Tanulmánytárának munkatársai
Cím: 1117 Prielle Kornélia u. 10.
Tel.: 204-4092
Email: marta @ ommuzeum.ehc.hu
Fax: 204-4088
2007. június 23.
Látogasson meg minket a Múzeumok Éjszakáján! Az Országos Műszaki Múzeum lehozza Önnek a csillagokat is az égről! 2007. június 23-án, szombaton délután 5-től hajnali 2 óráig, rendkívüli programokkal várja Önt a Múzeum. Ezen a különleges éjszakán kicsik és nagyok is átélhetik a csodát: mesehős, csillagász, tengerész, vagy akár űrkutató is válhat bárkiből. Hozza el barátait, rokonait és üzletfeleit is! A részletes programhoz ide kattintson! A csillagok bűvöletében mindenki jól érezte magát
2007. június 23. Szentivánéji Buli Gazdagréten
Az Országos Műszaki Múzeum örömmel vesz részt egy újabb Újbudai rendezvényen. A kerületi lakosok önfeledt kikapcsolódását a vidám családi hétvégén kipróbálható műszaki tárgyakkal és színes információs anyagokkal igyekszünk gazdagítani. Mindenkit szeretettel várunk!
2007. Május 19-20.
Idén is megrendezésre kerül a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében a Múzeumok Majálisa 2007. május 19-én és 20-án délelőtt 9-től 21 óráig. A rendezvényen az Országos Műszaki Múzeum társmúzeumaival (Alumíniumipari Múzeum, Elektrotechnikai Múzeum, Kohászati Múzeum, Öntödei Múzeum) együtt érdekes programokkal fogadja a vendégeket.Készítünk marcipánrózsát, kísérletezünk a gőzzel, kipróbálunk régi és még régebbi íróeszközöket. A Múzeumok Majálisán egy gombostűt sem lehetett leejteni. Nézze meg, milyen programokkal vártuk vendégeinket a Múzeumkertben!
2007. május 19-20. Újbudai Majális a Bika Jegyében
Az Országos Műszaki Múzeum első alkalommal vesz részt a XI. kerület egyik nagyszabású szabadtéri családi rendezvényén, a kerületi majálison. Mindkét napon interaktív foglalkozásokkal, különleges ajándéktárgyakkal várjuk az érdeklődőke 2007. május 18. Ha már más programot tervezett a hétvégére, de szeretné kipróbálni a kulturális kavalkád különleges lehetőségeit, látogasson el az OMM Tanulmánytárába pénteken (május 18-án), és töltődjön fel a Múzeumok Világnapja keretében megrendezett rendezvényünkön érdekes és értékes tudással, látványos kisérletek megdöbbentő hatásaival, vagy az alkotás örömével. Sok szeretettel várjuk a 1117 Prielle Kornélia utca 10. szám alatt délelőtt 10 és délután 4 óra között. A Részletes programot itt olvashatja! Így ünnepeltük a Múzeumok Világnapját
2007. április
21.
A legendás Sinclair ZX Spectrum számítógépet köszöntjük megalkotásának 25. évfordulóján az Országos Müszaki Múzeumban. A számítógépet, amely milliókkal ismertette meg a számítástechnika és a programozás világát, 1982-ben mutatta be Sir Clive Sinclair Az évfordulón a számítógép régi és mai felhasználói találkoznak egy kötetlen délutánon, hogy felelevenítsék a 80-as évek játékait.
A délután folyamán számos érdekességet is láthatnak az érdeklődők, így például a brit gép szovjet klónját. (Amelyik - ellentétben a múzeum másik orosz gépével, az Ural2-esel, ki is fér a kapun)
Nemcsak a múzeum gyűjteményében lévő Spectrumokat láthatja a közönség, hanem a Spectrum számítógép hazai klubjának, a SPECCYALISTA Baráti Kör tagjai elhozzák saját gépüket, és kiegészítőiket, amelyek közül nem egyet otthon, házilag készítettek.
A Spectrum számítógép az egész világon népszerű volt, alkotója egyfajta tanulást segítő eszköznek szánta, ezt a szerepét be is töltötte, hiszen egy generáció ismerkedett meg így a számítógép-programozással, de a legtöbben mégis játékgépnek vásárolták. Annyira népszerű volt, hogy a Vasfüggöny mögött számos klón, másolat készült, amelyeket még a 90-es években is gyártottak.
Kérjük, tekintse meg a részletes ajánlónkat a mellékletben, és amennyiben felkeltett az érdeklődését, tartson velünk az ehavi történelmi kalandozásunkkor, illetve értesítse barátait, ismerőseit és mindazokat, akik, reméljük, Önhöz hasonlóan, érdemesnek találják majd ezt a hétvégi programlehetoséget. Rövid, képes beszámoló a ZX Spectrum születésnapjáról
2007. március 24. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a programsorozat legközelebbi interaktív rendezvényére, amelyet
Ez történt a Süssünk-főzzünk című programunkon.
2007. február 12. Megérkezett hozzánk a Gömböc
Ismerje meg a Gömböc csodáját nálunk! 2007. január 27. Szövevényes rajzolatok Jedlik Ányos rajzoló készülékétől a biztonsági nyomdatechnikáig - címmel dr. Laczik Bálint egyetemi adjunktus, technikatörténész tartott előadást az Országos Műszaki Múzeumban 2006. január 27-én, szombaton 11 órától. A meghívót és az előadás szövegét itt tekintheti meg. Jedlik Ányos évszázados találmánya ma is lenyűgözi az érdeklődőket.
2006. december 27-29. Az Országos Műszaki Múzeum különleges programsorozattal búcsúztatta a 2006-os évet. Részletes programunk: program.doc
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||